Egészségünk megőrzésének négy alappillére

Sajnos a mai világban az egészség a fontossági listánkon az utolsó helyen kullog, és csak akkor kapunk észbe, amikor már valamilyen betegség utolért. Pontosan ezért kellene, hogy első helyre tegyük egészségünk megőrzését, hiszen nagyon sokat tehetünk azért, hogy elkerüljenek a betegségek (hozzáteszem a karmikus betegségek nem sorolhatók ide, mert ott más a kiváltó ok).

Négy dologra érdemes figyelni, ami alapjaiban határozza meg egészségünk alakulását.

– Sport: elcsépelten hangzik sajnos, de nagyon fontos a test-lényünknek, hogy rendszeresen át legyen mozgatva, mert olyan anyagok termelődnek ilyenkor és olyan folyamatok zajlanak le, amelyek elengedhetetlenek a szervezetünk egészséges működéséhez.

(Csak megjegyzem, hogy ha valaki folyamatosan túlhajszolja magát, és nem pihen eleget, természetesen annak szintén meglesznek a következményei.)

– Táplálkozás: egy másik bejegyzésemben már szót ejtettem erről, de fontos itt is megjegyeznem. Követhetünk bármilyen étrendet egészségünk érdekében, hagyhatunk el bizonyos élelmiszereket, de sosem ez számít, hiszen mindenkinek teljesen egyedi szervezete van, így lehet, hogy bizonyos embereknek beválik egy bizonyos étrend, a többieknek azonban nem. A legfontosabb, hogy mindenféle tápanyagot bevigyünk, ez pedig úgy érhető el, ha minél többféle élelmet fogyasztunk. Tehát a hangsúly a sokféleségen van! A természet ugyanis úgy alkotta meg élelmeit, hogy az emberi testet mindenféle tápanyaggal képes legyen ellátni. Ha például a gyümölcsöket vesszük, akkor érdemes tudnunk, hogy sokkal egészségesebb, amikor azt eredeti formájában fogyasztjuk el, mintha helyettük vitaminkészítményeket vagy étrend-kiegészítőket vinnénk be a szervezetbe (amelynek önmagában nehéz lehet a felszívódása). Ugyanis a gyümölcsök komplexen tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek egymást kiegészítik, segítik, így kifejezetten jótékony hatásúak a testünket tekintve, azok tökéletesen beépülnek a szervezetünkbe.

A változatos étrenddel ellentétben az egyoldalú táplálkozás viszont kifejezetten ártalmas a testnek, és ezáltal nagyon könnyen kiválthatunk különféle betegségeket.

– Folyadék bevitel: a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása szintén elengedhetetlen szervezetünk egészséges működéséhez. A legjobb folyadék testünknek a víz! Amire figyelni érdemes, hogy nem szabad egyszerre túl sokat fogyasztani, mert az tulajdonképpen csak átmegy rajtunk, hanem folyamatosan adagolni kell. Egészséges szervezet esetén naponta 2-2,5 l folyadékot be kell vinnünk! Betegség esetén, hőség esetén ettől lényegesen többet. A folyamatosan túlzásba vitt folyadék fogyasztás viszont már ártalmas a testünkre nézve.

– A negyedik és egyben talán a legfontosabb, maga a gondolkodásunk. A gondolataink folyamatosan kihatnak szervezetünk működésére, ezért nagyon nem mindegy hogyan tesszük azt. A negatív gondolatok ugyanis könnyen előidézhetnek elváltozásokat a szervezetben, hiszen azok (ugyanúgy, ahogy a pozitívak) kölcsönhatásban állnak testünkkel, és azonnal beindulnak a folyamatok. Ezért nagyon fontos, hogy pozitívan, a szeretetnek megfelelően gondolkodjunk, így elkerülhetjük a betegségek kialakulását is.

Ha a fenti négy dologra odafigyelünk, sokkal tovább maradhatunk egészségesek, nem mellesleg a testünk hálás lesz a gondoskodásért. Viszont, ha nem vigyázunk rá megfelelően, akkor jelezni, üzenni fog tudatunknak. Hogy ez miért fontos? Azért, mert az üzenetei alapján a betegségek kialakulását is képesek lehetünk elkerülni.

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Lájkold kedvenc képes idézetes oldalunkat itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL

A cikk teljes egészében nem vehető át, csak a bevezető szöveg, aztán oldalra mutató link elhelyezésével olvashatják tovább cikkünket!