Amit nem biztosan nem mondtak el a vonzás törvényével kapcsolatban

Akár a könyvesboltok polcain kutattuk az önsegítő könyveket, vagy olyan emberek társaságában voltál akik a személyes sikerekre orientálódtak, vagy ismersz valakit a spirituális körökből, a vonzás törvényének titka egy nagyon felkapott téma. Néhány ember sokat tud róla, mások kevésbé ismerik, egyeseknek működik, másoknak „nem”. Ez a cikk a vonzás törvényének titkával foglalkozik, és megemlítünk olyan kulcsfontosságú dolgokat is, amik felett gyakran átsiklanak.

Mi az?
A vonzás törvényének titka egyszerűen fogalmazva egy univerzális törvény ami kimondja, hogy minden személyben megvan az a képesség, hogy az életébe vonzzon dolgokat a gondolatai és szándékai által. Ha valaki negatív gondolatokat támaszt állandó jelleggel, akkor negatív dolgokat vonz be az életébe, szintén ha valaki pozitív gondolkodással rendelkezik, az pozitív dolgokat fog tapasztalni. Elméletben a vonzás törvényét tárgyak, személyek, és élmények bevonzására is használhatjuk,

A titok és a kérd és a kérd és megadatik című könyvek hozták be a vonzás törvényét a köztudatba, és azóta is nagy érdeklődés övezi. Még ha tudományos szemmel vizsgálódunk is azt láthatjuk, hogy érdekes dolgok támasztják alá a vonzás törvényét. Megjegyzendő, hogy minden ami létezik, alapvetően az energia valamilyen formájában létezik, és a gondolataink és a tudat valóban befolyásolják és létrehozzák a valóságot. Ez utóbbit a kvantummechanika tudománya bizonyította, ebből arra következtetni, hogy ezt használhatjuk a személyes céljaink elérésére, nem nehéz.

A módszerek…
A részletekben való elmerülés nélkül, a módszer nagyon egyszerű. Az ember gondolatokat és szándékait használja fel arra, hogy olyan dolgokat vonzzon amit szeretne. Használhatunk megerősítéseket, kívánság táblákat és szavakat arra, hogy megerősítsük magunkban az elérni kívánt célokat, és ezzel gyakorlatilag elkezdődik minden. A napi rutint illetően, eleinte tudatosan figyelhetjük a gondolatainkat így elkerüljük a negatív gondolatokat, és helyükbe pozitív, megerősítő gondolatokat ültethetünk.

A megerősítések és a kívánságtáblák úgy működnek, hogy elméletben minél többet gondolsz valamire, vagy minél többet hallasz valamit, annál jobban beépül a tudat-alattiba, ahol elkezdi formálni a valóságot.

Sokan mondták azt, hogy ezek a módszerek működnek, és sokan azt, hogy nem működnek. Bármelyik esetben léteznek olyan tényezők, amik miatt működhetnek és nem működhetnek, de a legtöbb könyv nem írja le megfelelően ezeket a faktorokat.

Amit gyakran nem mondanak el!
A vonzás törvényével kapcsolatban érdekes tapasztalataim vannak. A barátaim szerint néha bejött nekem, néha viszont nem. Én viszont úgy gondolom, hogy minden egyes alkalommal működött. Hogy miért látom így? Mert úgy gondolom, hogy vannak olyan tényezők amik befolyásolják a vonzás törvényének hatékonyságát, amikről gyakran nem veszünk tudomást. A legnagyobb ilyen tényező az, hogy nem látjuk az összképet. Ez akkor következik be, amiikor rabjai leszünk az ego által támasztott vágyak valósággá alakításának. A vonzás törvényét ego vezérelt vágyak beteljesítésére használjuk, aminek következtében gyakran elveszítjük a rálátásunkat, a nagy egészre.

Honnan tudjuk hogy egy vágy az egóból jön vagy sem? Erre nemsokára visszatérek. Személyes tapasztalatból tudom, hogy ba vonzás törvénye néha működik, néha pedig nem, Miért? Mert beleszólásunk van abba, hogy bizonyos helyzetek illetve dolgok, vagy vágyak egyáltalán működhetnek-e a számunkra, azaz gyakran Te magad vagy az akadály abban, hogy az a bizonyos dolog megjelenjen az életedben.

Mindannyiunknak megvan a maga saját, személyes életútja amit egyes egyedül kell bejárnunk. Egy mélyebb szinten, a szellem szintjén, olyan utakat választunk magunknak, amikből tanulhatunk. De ez hogyan hat a vonzás törvényére?

Tegyük fel, hogy a célod az, hogy tényleg nagyon gazdaggá válj, de az elméden túl a lelked egy olyan utat választott amiben megtanulsz elszakadni a pénztől, és hogy a pénz nem határoz meg téged sem pedig az életben elért sikerednek nem mércéje. Ebben az esetben a vonzás törvénye ennek az energetikusabb felednek fog engedelmeskedni és nem veszi figyelembe a tudatod és az ego által kívánt vágyaidat. Ezt az utat választotta a lelkünk a születésünk előtt, mert úgy gondoltuk, hogy ebből az útból tudunk a legtöbbet tanulni. Soha nem fogod tudni használni a vonzás törvényét úgy, hogy ne illeszkedjen a nagyobb képbe; lelked által festett képbe.

Gondoljunk ebbe bele. Hányszor éreztük azt egy nagyon kellemetlen helyzet után napokkal, hetekkel, hónapokkal esetleg évekkel, hogy abból rengeteget tanultunk. Ezt az élményt is Te vonzottad be az életedbe, de nem úgy, hogy azt tudatosan eldöntötted volna; hogy te most egy kellemetlen szituációt szeretnél. De a létezésünk legalapvetőbb szintjén, tudtuk, hogy ettől növekedni fogunk.

forrás: internet


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=Fj2NMi-pk3Y[/embedyt]


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL