A legkedvencebb kedvencem, Müller Péter előtt tisztelegnék most néhány általa írt gondolat csokorba gyűjtésével. Nők százai közül engem is rabul ejtett a belőle áradó szeretet, béke,nyugalom és töménytelen bölcsesség.
Ő a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja. 1956-ban átesett egy halálélményen. Az ekkor szerzett tapasztalatairól rengeteg sikeres könyvet jelentetett meg, amelyek több ezres példányszámban keltek el. Azt hiszem, nem is véletlenül…
Íme néhány általam is nagyon kedvelt idézet az ő tollából. De aztán vigyázat! Némelyik egészen elgondolkodtató is lehet!
-
“Hiába írtak gyönyörű könyveket, prédikáltak, filozofáltak, agitáltak, térítettek, győzködtek, sőt meg is győztek bennünket több ezer éve a sok jóról, szépről és igazról – amit teszünk, homlokegyenest ellentéte mindannak, amit olvastunk, akartunk, gondoltunk és hittünk. Tudod, miért? Mert, ha a rossz okát kutattad, sohasem önmagadba, hanem másokra néztél.”
-
“Ha belenézel egy oroszlán szemébe – és ezt csak akkor mered megtenni, ha rács mögött van -, nem csak mellbe vág a tekintete, de az a benyomásod támad, hogy ez a lény teljesen tisztában van önmagával. Tudja, hogy oroszlán. A majom nem biztos benne, hogy majom.”
-
“Felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol, és vakmerően harcolsz a vélt igazadért. Nem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. Ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat.”
-
“Ha egy anya szemével nézel, látod, hogy minden gyereke előbb-utóbb fejjel megy a falnak. És a legnehezebb, hogy ezt hagynia kell. Mi mást tehet? Ráadásul tudja, hogy nem a bátortalan, hanem a “falnak menős” gyerek valósítja meg igazán önmagát.”
-
“A rossz szex és a rossz beszélgetés között mély rokonság van.”
-
“Minden volt már közöttetek, veszekedés, kiabálás, indulatos némaság, reggelig tartó beszélgetés, kölcsönös elemzések… semmi… s egyszerre jött egy ölelés (…) és minden megoldódott. Leomlottak a falak. De miért? Nem lehet elmondani. A lélekhez néha a testen keresztül lehet eljutni.”
-
“A nevetés, (…) nem a gúny, nem az irónia, nem az, amikor másokon röhögünk, hanem amikor saját magunkon! De úgy, hogy a könnyünk is kicsordul néha! Ezt hívják szívből jövő nevetésnek! Így csak a mélységesen bölcs ember tud nevetni. A jó lélek.”
-
“Ha beszélek hozzád, számolok azzal, hogy lefordítod magadnak a mondanivalómat! Ezzel számolj te is! Hogy a másik ember: egy másik világ! Minden egészen más benne! A képzelete, a gondolatai, az érzései, a vágyai és a reményei.”
-
“A gyengeség nem természete a lelkednek, hanem szerzett tulajdonsága. Negatív érzések, gondolatok és lustaság eredménye. Amikor “elhagyod magad”. Igazi természeted isteni és erős. Erre akkor döbbensz rá, amikor “erőt veszel magadon”.”
“Az ember végül rádöbben, hogy egész életében csak az volt az igazán értékes, örömteli és jó, amikor szeretett. És szerették.”
10 perces energia feltöltés! Ez a zene 10 perc alatt megszabadít a negatív blokkoktól és feltölt pozitív energiával!
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Egy órás csakra hangoló és gyógyító zene, bármikor a nap folyamán ha szükséged van rá:
Egy órás nyugtató hangfürdő
Ez a zene 20 perc alatt feltölt pozitív energiával és levezeti a nap során felgyülemlett stresszt. Tökéletes elalvást segítő tenger hullámzással.
Nyugtató, 15 perces csakra hangoló meditáció, bármikor a nap folyamán ha szükséged van rá:
A Tibeti hangtál rezgései megszabadítanak Téged és az otthonodat a negatív energiáktól és feltölt pozitív energiával ?
Hasonló meditációs zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL