VASÁRNAPI ANGYALI ÜZENET – IMÁDKOZZ!

Az imádkozás a párbeszéden keresztül történő egybekelést jelenti az istenivel. Ez a módszered arra, hogy közvetíteni tudd reményeidet, álmaidat és vágyaidat a szellem világa felé, ahol az angyalok boldogan állnak a rendelkezésedre. Nem kell megmondanod nekünk, mire vágysz, hiszen ez nyilvánvaló mindazok számára, akik rád hangolódtak.

Viszont az isteni szabályzat kimondja, meg kell adnod a jelet, hogy megközelíthető vagy, és készen állsz a segítség befogadására. Csak erre várunk, s ezután támogatásunk a tiéd lesz.
Az imádság segít kiszellőztetni a benned lévő levegőt a zűrzavar és a határozatlanság pillanataiban. Ez az elmélkedés és az őszinteség folyamata, mely során visszaveszel önvédelmedből, és bevallod magadnak legmélyebb érzéseidet és vágyaidat.
Bár mi már ismerjük valódi érzelmeidet, ez a Lélekkel – főként felsőbb éneddel – történő egybekelés egyik formája, amely az elfogadás mély érzésével párosul. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy árnyékaidat felhozd a fényre, ahol is ráeszmélsz, hogy nincs mitől félned.
Az imádkozás a feladás, a segítségkérés folyamata és a támogatás befogadására való nyitottság aktusa. A fogékonyság lehető teszi, hogy a Nagyszerű Fény hömpölyögve befolyjon tudatosságodba, ahol is gondolataid és érzelmeid magasabb szintre emelkednek.
Gondolat a mai napra:

Azért imádkozom, hogy képes legyek felnyitni a szívemet a befogadás előtt. Segítségért, útmutatásért és válaszokért folyamodok; legmélyebb félelmeimet, vágyaimat és érzéseimet pedig megvitatom a Lélekkel.

Doreen Virtue

Mohácsi Viktória engedélyével közzétéve Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
SIKER ÉS AGYKONTROLL FACEBOOK CSOPORT

Lájkold kedvenc képes idézetes oldalunkat itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Kedvenc blogunk amit gyakran olvasunk:
BOUVET BLOG

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL

A cikk teljes egészében nem vehető át, csak a bevezető szöveg, aztán oldalra mutató link elhelyezésével olvashatják tovább cikkünket!