Április 26. Újhold: Nyílj meg a megújulásra!

Az elmúlt hónapokban óriási feszültség volt az emberekben, mintha egyre inkább összecsapna a lélek és az egó. A fekete és fehér oldalunk. Ez többeknél intenzív fejfájást, hányingert, idegességet, szívtáji fájdalmakat, szédülést, gyomorfájást, bizonytalanság érzést idézett elő. 

Az éjszakai tisztulások egyre fokozódnak, így egyszerre több témában lehetnek összefüggéstelen álmaink. Többször felébredhetünk az éjszaka során, és mintha nem tudnánk, hol vagyunk, bizonytalanul próbálunk visszatérni magunkhoz.
Érezhetjük, mintha nem lennénk teljesen önmagunk.
Választódnak le azon részeink, amik a múlt rabságában tartottak minket. Amikhez annyira ragaszkodunk. Hiszen megszoktuk már a szenvedést. Nehéz az elengedés, és azt érezzük, kiüresedünk. Félünk a teljesen újtól.
Sokszor azt érezzük, túl gyors és intenzív a változás, majd rögtön utána, mintha minden megállna, mozdulatlanságot érzékelünk. 
Sok-sok ember talál meg minket (akár a múltból), hogy megtörténhessen az az energiacsere, amiért egymás életébe kerültünk, azaz kiegyenlíthessük a karmát, majd a következő pillanatban már egyedül vagyunk, magányosan.
Nehéz kezelni ezt a szélsőségekkel teli időszakot. De ahhoz, hogy változzon a világunk, először paradox módon el kell fogadnunk a helyzetünket. Minden érzésünket, gondolatunkat fogadjuk el, akkor is, ha túl sötétnek gondoljuk őket. Ők is hozzánk tartoznak. Ha harcolunk ellenük, nem tudjuk megszelidíteni őket. Inkább kérdezzük meg magunktól: Miért érzem és gondolom még mindig ezt? Mire hívja fel a figyelmem? Mi ez a sérülés a lelkemben, ami azért kiált, hogy gyógyítsam meg? Ne légy elégedetlen, ha azt érzed, túl lassú az épülés.
Ha az elfogadás megvan, akkor léphetünk tovább az új felé, a változás felé. Nagyon fontos, hogy Te dönts most az életedről. Merj a szívedre hallgatni! Mindegy, mit várnak el Tőled, és mások milyennek látnak. Csak Te tudhatod, mi a jó Neked! Bármit is követeljenek Tőled, nem kell igent mondanod. És nem kell bűnösnek érezned magad, ha nem mások elvárásai szerint éled az életed. A célokat most saját igényeid és érzéseid szerint jelöld ki. Az energiák alkalmasak most rá, hogy végre határozottan, világosan kijelentsd, kérd, mit is szeretnél valójában. Engedd útjára kívánságaid, hogy a megfelelő időben megérkezhessenek Hozzád. Szánj egy kis időt magadra! Válaszd meg új életed!
“Néhány ötlet, amely segíthet, miközben azt tanuljuk, hogyan ismerhetjük fel érzelmeinket, és hogyan kezelhetjük őket.
Végy egy darab papírt. Írd fel felül: Ha helyénvaló, hogy bármit érezhetek, és ezt nem ítélné se rossznak, se jónak senki, mit éreznék most? Ezután sorold fel.
Másik kedvelt eszköz: feljegyzések, naplók érzelmein kezeléséről. Írhatunk leveleket, melyeket nem küldünk el, vagy egyszerűen papírra vethetjük, ami éppen eszünkbe jut.
Úgy figyeld magad, ahogyan egy kívülálló tenné. Figyeld a hangodat és a szavaidat. Mit hallasz ki belőlük? Szomorúságot? Félelmet? Dühöt? Boldogságot?
Mit árul el a tested? Feszült és merev lesz a dühtől? Végigfut rajta a félelem? Elnehezíti a szomorúság? Örömödben táncra perdülnél? Ha biztonságban érezzük magunkat, nyitottabbak leszünk, és könnyebben tudjuk kezelni érzelmeinket.
Gyógyulásunk folytonos kincsvadászat. Az egyik ilyen kincs énünk érző része. De ezt sem kell tökélyre fejlesztenünk. Elég, ha becsületesek vagyunk magunkkal szemben és nyitottak az újra.” (Melody Beattie)
Tehát figyeld magad, de ne ítéld el az érzéseid. Fogadd el őket.
Ha az idő megengedi, esténként érdemes kifeküdni, vagy sétálni egy nagyot, nézni a csodás égboltot, a gyönyörű csillagokat. Nyitja harmadik szemünket, felébreszti a képzelőerőt bennünk. A csillagok megnyitnak. Talán jobban tudod majd érzékelni, lelked mire is vágyik. Mi az, ami hiányzik. A csillagok és az újhold által közelebb kerülhetsz saját bensődhöz, az angyalokhoz, és lehetőséget adsz a megnyílással arra, hogy éjszaka a megoldások beléd töltődjenek. Ösztönzöd tudatalattidat, hogy amíg alszol, dolgozhasson a problémáid megoldásán. Csak hagyd, hogy lazán és spontán történjen mindez!
Gyönyörű, újholdas, megújulós napokat kívánok Nektek!
Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu)

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
SPIRITUÁLIS GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL