“Szívvel látni” nem azt jelenti, hogy nem látom a hibáidat, esendőségeidet, néha még a legtaszítóbb, legmegvetendőbb tulajdonságaidat is. Nem azt, hogy nem látom meg a “gonoszságodat” amitől, mint minden ember, te sem tudtál vagy nem akartál megszabadulni – hanem azt, hogy mindezeknél följebb is nézek benned, és tudom, hogy több vagy, mint a démonaid!”

“A szeretet mindent kibír – egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk – és vége!? Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! – Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért, mert egyszerűen természetellenes. Az, hogy a testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán egy rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy.”

 “Aki szeret, annak fickándozik a szíve. Annak az élete színes, és süt a napja. Aki nem szeret, olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap.”

“Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.”

“Az igazság kibírja a kételyt – sőt fölfedezése igényli is. Vakhit csak olyasmihez kell – de ahhoz nagyon-, ami nem igaz.”