A teremtőpotenciálok mozgásba hozása

teremtőpotenciál - A teremtőpotenciálok mozgásba hozása

A teremtőpotenciálok mozgásba hozása

A teremtett univerzumokban valamennyi lényt születésnél fogva megillet a teremtőerő. A teremtő energia kiapadhatatlan áramlása minden élő számára határtalan csodákat rejt és kínál. Az ember is képes megváltoztatni, újrateremteni, fejleszteni, kiteljesíteni, megvalósítani önmagát, befolyásolni környezetét és uralni sorsát.

Jelenlegi körülményeinket múltbeli gondolkodásmódunkkal alkottuk, jövőnk pedig olyan lesz, amilyenné a gondolataink segítségével MOST formáljuk.

Az elültetett gondolatokból tettek fakadnak, a tettekből pedig megszokások. A megszokások magjából szárba szökken jellemed. Jellemed beérleli sorsod. Egyedül rajtad áll, hogy mit aratsz!

Minden kiejtett szó a beszélő teremtő potenciáljának megfelelő hatalommal rendelkezik. Ahogy egyre jobban megismerjük és teremtő-lendületben tartjuk erőinket, úgy fedezzük majd fel, hogy kimondott szavaink, mantra-mondataink, megerősítéseink valósággá válnak.

Valamennyi emberi lény olyan teremtő potenciállal bír, amellyel képes megvalósítani legdédelgetettebb vágyait, valóra váltani legnagyobb és legnemesebb álmait.

Egy törvény van. Mindent és mindenkit ugyanez a törvény irányít. Ha megértjük ezt, és együttműködünk vele, bármit kérhetünk, mert kéréseink szinte azonnal teljesülnek.

Ha irányítani akarjuk az életünket, irányítanunk kell a hozzáállásunkat! Ha meg akarunk változtatni valamit, meg kell változtatnunk az elménket! Ezentúl arra használjuk a szavakat, hogy túlnőjenek a nyelven, arra használjuk a gondolatokat, hogy túlnőjenek a gondolkodáson, arra használjuk az imát, hogy személyes létezésünk korlátain túl rámutasson az igazságra.

Alázatosság, fogékonyság, nyitottság, hit visz előre a gondolkodás, a teljessé válás új útján. Nálunk van a hatalom. Ha meg akarjuk változtatni a világot, kezdjük önmagunkkal! Tanuljuk meg sorsunk leckéjét, mielőtt váltunk, mielőtt megpróbáljuk megváltoztatni azt!

Késmárki László:Önfejlesztő kéztartások Ankh Kiadó 2016.


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL

Lájkold az  oldalunkat  Facebookon: NAPI ÚTMUTATÁS

CSATLAKOZZ NAPI ÚTMUTATÁS CSOPORTUNKHOZ ITT