Az izomproblémák lelki háttere
Naponta sok ezer káros hatás ér bennünket (pl. feszültség, sóvárgás, szenvedély, vágyakozás, gyűlölet, zavarodottság, sértődés, önzés, anyagi javak utáni hajsza). A káros külső hatásokhoz tartoznak a minket körülvevő emberek szavai és cselekedetei (olyan szavak és tettek, amelyek az érzéketlenség, a lekicsinylés, hazugság, sértés, közöny energiáit árasztják felénk). Kezdetben ezek a tudatos vagy tudattalan energetikai provokációk, negatív, ártalmas hatások energetikai szennyeződésként (gócként) jelennek meg auránkban, majd betegség-információként lassan átíródnak vázizomrendszerünk szöveteibe. A rejtett, sokszor hetekig, hónapokig tünet nélkülinek látszó gócok aktivizálódva funkcionális zavarokat okoznak szervezetünkben (szervi elváltozássá, gyulladásos, degenerációs, görcsös vagy daganatos góccá fajulhatnak). A betegség olyan jelzés, mely megmutatja, hogy az ember “nem a helyes irányban halad”. Legtöbbször katasztrófaként fogjuk fel, megpróbáljuk hátérbe szorítani, eltitkolni, pedig valójában elkövetett hibáinkra mutat rá, tehát hozzásegít a gyógyuláshoz, a szenvedéstől való szabaduláshoz.
Az izmok 21 leggyakoribb rendellenességének orvosi kórokai mellett bemutatjuk azok lelki és mentális okait is:
Izomfájdalom
Szokatlan megterhelés, izomsérülés, izomláz, vírusos és bakteriális fertőzés, fibromyalgia, pajzsmirigy betegségek, krónikus fáradtság szindróma, depresszió, arthritis, rheumatoid arthritis, izmok anyagcserezavarai, izomgörcsök, polimiozitisz cukorbetegség, keringési rendellenességek, tetanusz, egyes gyógyszerek mellékhatása, hypothyreosis, vérmérgezés,
stroke és sav-bázis egyensúlyzavar okozhatják.
Lelki okai:régi érzelmi minták elfojtása, hibás magatartás, befeléfordultság, tudatalatti mohóság, elfojtott merevség, tudatalatti ridegség, túlzott pszichotikus szorongás, félelem palástolása miatti gátlás, tudatalatti dacosság, lelki manipuláltság miatti félelem, elhanyagolt kötelesség miatti félelem.
Mentális okai:elkülönülési szándék miatti bűntudat, érzelmi labilitás miatti negatív jövőkép, pusztító szándék miatti bűntudat, önmagával kapcsolatos kételyek, döntéshozatal miatti bűntudat.
Izomgyengeség
Az arc, a nyak és a végtagok izmait érintő – az ideg és az izom közötti ingerületvezetés blokkolódása miatt kialakuló – nagyfokú izomfáradékonysággal járó betegség,
Lelki okai:borongós kedély, érzelmi éhség, heves vérmérséklet, anyaghoz kötöttség, helytelen viszonyulás a testvérhez, álszerénység, agresszív partnerhez vonzódás, önsanyargatás miatti szorongás, túlzott elvárás miatti gátlás, anyai befolyásoltság miatti szorongás, teljesületlen vágyak.
Mentális okai:kilátástalan élethelyzet miatti hitehagyottság, szándékos megtévesztés, feledékenység, mentális zavarok, dirigálás, elfojtott fennhéjázás.
Izomgörcs
A harántcsíkolt izmok akaratlan, erőteljes, rövid ideig tartó összerándulását izomfáradtság, idegbántalom, rossz keringés miatti elégtelen oxigénellátás, izmokban felhalmozódó tejsav, kisgyermekek láz okozta görcsrohama, epilepszia, koponya- és agysérülések, agydaganatok és egyes fertőző betegségek okozzák.
Lelki okai: érzelmi sokk, középpontban levés, megalkuvó szolgalelkűség, érzelmi irányváltoztatás nehézsége, elfojtott érzelmesség, tudatalatti düh, elfojtott dac, rossz szokás miatti szorongás, halállal szembeni belső ellenállás miatti szorongás, túlzott luxus iránti vágy.
Mentális okai:rossz döntés.
Izomgyulladás
Clostridium nevű baktériumok okozta fertőzés, autoimmun betegségek idézik elő az izmok gyulladásos elváltozását.
Lelki okai:összeférhetetlenség, túlzott önagresszió, elfojtott harciasság, bepánikolás, kiabálás miatti szorongás, szellemi irányítottság miatti szorongás, átok miatti szorongásteli szerelem, sötét ösztönök miatti szorongás.
Mentális okai:túlzott anyagi szemlélet.
Myalgia
Túlerőltetés, rossz testtartás, egyoldalú terhelés, kifázás, klíma, huzat következtében, kötőszöveti és izomfájdalomnál tartós izomfeszülés miatt az izmokban fájdalmas myogelosisos csomók alakulhatnak ki.
Lelki okai:megalázottság, barát cserbenhagyása, felsülés, félelem egy jövőbeli eseménytől, kiforratlan érzelmek, szerelmi megbántottság, elfojtott érzelmi feszültség.
Mentális okai:szarkazmus, énképzavar, őskáromlás, lelki irányítottság miatti hitehagyottság.
Izomingerlési zavarok
Amiotrófiás laterálszklerózisnál, primer laterál szklerózisnál, progresszív pszeudobulba paralízisnél, progresszív izomatrófiánál, progresszív bulba paralízisnél és a gyermekbénulást követően a mozgató idegek nem juttatnak megfelelő impulzusokat az izmokhoz, így azok gyengülni, sorvadni kezdenek, majd teljesen megbénulhatnak.
Lelki okai:szexuális problémák, érzelmi elzárkózás, testi fájdalomokozás miatti félelem, szorongás miatti túlzott lelki-szellemi védekezés, szorongás miatti lelki-szellemi kiegyenlítetlenség, kényszerképzet miatti gátlás, félelem az önmegvalósítástól, becsapottság miatti szenvedés, elmérgesedett vita miatti félelem, tartós harag miatti szenvedés.
Mentális okai:elfojtott kényszerképzetek, tudatalatti önfejűsködés, hatalomnélküliség miatti ártószándék.
Izommerevség
Az izommerevség (az érintett izomban megnő a feszültség, ezáltal összehúzódik és megkeményedik) a hát felső vagy alsó részének fájdalmasan korlátozott mozgásszabadsága, amely erősen akadályozza a természetes mozgást;egyoldalú tartás vagy mozgás, stressz, a csontváz rendellenességei és csontkopási folyamatok, valamint huzat idézheti elő.
Lelki okai:hevesség, eldurvulás, érzelmi háttér hiánya, tudatalatti cselekvésképtelenség, tudatalatti félelem a feszültségtől, túlzott ellenséges érzelmek, tűrhetetlen állapot miatti szorongás, jelen életbeli érzelmi gátak miatti szenvedés.
Mentális okai:mentális megkeményedés, bajok eltúlzása, rossz szándék, hibák lekicsinylése, felfuvalkodottság miatti ártószándék, szellemi teljesítőképesség hiánya miatti hitehagyottság.
Izomrándulás
A sportolókat és nehéz fizikai munkát végzőket érintő betegség során a megfeszült izmot ért erőhatásnak az izomrostok már nem tudnak ellenállni, így egy részük elszakadhat.
Lelki okai:érzelmi túltelítettség, jelen életbeli átérzetlen lelki igazságok, túlzott búskomorság, túlzott félelem a felelősségtől, családi nézeteltérés miatti szorongás.
Mentális okai:tilosban járás miatti bűntudat, tehetetlen agresszió miatti ártószándék, lelki-szellemi önmérgezés, élettagadás miatti bűntudat.
Izomremegés
Gyógyszerek mellékhatása, szorongás, szén-dioxid mérgezés, májcirrózis, túlzott alkoholfogyasztás, alkohol elvonási tünetek, mértéktelen koffein- tartalmú ital fogyasztása, fáradtság, májelégtelenség, alacsony vércukorszint, szklerózis multiplex, öregedés, pajzsmirigy-túlműködés, Parkinson-kór, stressz és húgyvérűség okozhat izomremegést.
Lelki okai: rendezetlen viselkedés, veszteségérzés, tudatalatti feldolgozatlan lelki veszteség, tudatalatti szerelmi sértettség, tudatalatti szabadosság, intimitás hiánya miatti szorongás, stressz miatti szorongás.
Mentális okai:mentális hiedelemminták, munka elvesztése miatti negatív jövőkép, sivár életvezetés miatti ártószándék, szerencsétlen házasság miatti negatív jövőkép.
Izomhúzódás
Zúzódások, baleset vagy akaratlan, nagy megterhelés következtében az izom túlnyújtása miatt az izom merev és fáj, jobban, mint egy izomláz esetében, sőt, néhány napon belül enyhe bőrelszíneződés is jelentkezhet.
Lelki okai:siránkozás, érzelmi kifakadás, érzelmi megalkuvás, érzelmi mellőzöttség miatti szenvedés, túlzó önfeláldozás, félelem az anyától, elfojtott áldozatszerep, kommunikációképtelenség miatti szorongás, megrontottság miatti szorongás, botlás miatti félelem, helytelen cselekedet miatti szenvedés, meggondolatlan kapcsolatok miatti szorongás, lelki bántalmazás miatti szorongás.
Mentális okai:probléma miatti hitehagyottság, nyomor miatti hitehagyottság, tudatalatti rögeszmék, tudatalatti lekezelés, tudatalatti önlebecsülés, örömtelenség miatti hitehagyottság, bevésődött negatív programok miatti bűntudat, társból kiábrándulás, bizonytalanság tévhite, elfojtott spirituális képességek.
Izomláz
A testmozgás után jelentkező, leginkább nagy megterhelések vagy edzetlen izmok esetén fellépő izomfájdalom az izomrostokban bekövetkező mikroszkopikus szakadások és a szakadás helyén megjelenő gyulladás miatt jelentkezik.
Lelki okai:sértődékenység, elszigetelődés, feltorlódó érzelmek, magánéleti kapcsolatok diszharmóniája, emberi korlátok túllépésére való képtelenség, elfojtott hatalmi igény, túlzott félelem a balesetektől, mások elvárásai szerint élés miatti szorongás, egyoldalú szeretet miatti szenvedés.
Mentális okai:megrágalmazottság miatti ártószándék, hatalom elvesztése miatti ártószándék, ócsárlás.
Miaszténia grávisz
Olyan autoimmun betegség, mely az ideg-izom közötti átmeneten a kommunikáció zavarával jár, és izomgyengeséget okoz. Lelki okai:jelen életbeli begyógyítatlan lelki fájdalom, megalázkodás, szorongó szolgalelkűség, szenvedés, agresszivitás, túlzott kéjsóvárság, teherbíró-képesség hiánya, tekintélyvesztés, munkahelyi kirekesztettség, túlzott egzisztenciális felelősség, túlzott pénzorientáltság, kielégülés iránti túlzott vágy, megalázottság tévhite miatti gátlás, testvérviszály miatti szenvedés, manipulálás miatti félelem, testi függőség miatti szenvedés, anyaság elutasítása miatti szenvedés.
Mentális okai:kritikatűrés hiánya, elfojtott hazudozás, kitörni akarás, apától eltávolodás miatti bűntudat, gonosz gondolatok, őszinteséggel visszaélés, szülő-gyermek ellentét miatti bűntudat, túlzott megfelelés a társadalmi elvárásoknak, félelem miatti túlzott alkalmazkodás, hatalommal visszaélés miatti bűntudat.
Izompólya-gyulladás
Az izmokat burkoló izompólya kötőszövetes sejtszaporulata, daganatszerű elváltozása leggyakrabban a felső végtagon, az alkar hajlító felszínén fordul elő.
Lelki okai:rivalizálás, érzelmi egyensúlyhiány, családi kirekesztettség miatti szenvedés, érzelmi terror miatti szenvedés, zajiszony.
Mentális okai: fejlődést hátráltató körülmények miatti hitehagyottság, értékektől elfordulás.
Izmok ernyedtsége
Agydaganat, agytályog, Guillain-Barré-szindróma, Huntington-kór, izombetegség, perifériás idegek traumája, perifériás neuropátia, gyermekbénulás, epilepszia, gerincvelő-sérülés, amiotrófiás laterál szklerózis, agykárosodás, Down-szindróma, Friedreich-ataxia és Prader-Willi-szindróma okozza.
Lelki okai:közösségellenesség, elszenvedett igazságtalanság, feldühödöttség, tudatalatti megbántottság, elfojtott szexuális vágyódás, hiábavalóság érzés miatti gátlás, szerelmi sértettség miatti szorongás.
Mentális okai:akaratgyengeség ártóimpulzusa, tudat-befolyásolás, elkapkodott döntés.
Izomdisztrófia
A gerincferdüléssel, ízületi kontraktrúrákkal, mozgáskorlátozottsággal, mentális károsodással, szívizom-elfajulással, légzési elégtelenséggel, izomgyengeséggel és izomszövetvesztéssel járó betegség öröklődő (pl. Duchenne-izomdisztrófia, Emery-Dreifuss-izomdisztrófia, végtagövi izomdisztrófia) és legtöbbször halálos.
Lelki okai:dühöngés, modortalanság, kitartottság, átokvertség, érzelmi elhanyagoltság, megrekedtség érzés, felszínesség, elfojtott kicsinyesség, félelem a szexuális beteljesületlenségtől, elfojtott gazdagság iránti vágy, helytelen tett miatti szenvedés, rosszkívánság miatti bűnbe sodródás, meghurcolás.
Mentális okai:szeretetlen kapcsolat miatti ártószándék, gyermekkori negatív lelki élmények miatti ártószándék, szellemi képességek hiánya, átok miatti szellemi identitásválság.
Izomfeszülés
A magnézium, kalcium, kálium szervezeten belüli csökkent szintje okozza, de sokszor mozgásszervi, reumatológiai betegséghez társul, vagy egyes izmok túlerőltetése váltja ki; érinthet egy izomköteget, izomcsoportot, vagy akár a test összes izmát.
Lelki okai:becsvágyás, érzésnélküliség, szégyenletesség, kitűnni vágyás, elhagyottság, létbizonytalanság, szófogadatlanság, rigolyásság, elszemélytelenedés, félelem a szabadságtól, mindenki iránti tudatalatti ellenérzés, sokkoló élmény miatti szorongás, átok miatti erotománia, elfojtott istenfélelem, impotencia miatti gátlás.
Mentális okai:szembehelyezkedés a szokásokkal, tagadás, meghazudtolás, más kigúnyolása, kiüresedett hit, lelki önkínzás miatti bűntudat, rábeszélhetőség.
Izomrángás
Idegrendszeri betegségre utal egy izom, vagy izomcsoport rángatózása, a hirtelen izom-összerándulás, vagy izomrángások sorozata, amelynek jellemzője az izmok szakaszos, gyors megfeszülése és ellazulása.
Lelki okai:kötekedés, rugalmatlanság, előkelősködés, tisztátalan érzések, röghöz kötöttség, félelem a külső veszélyektől, békétlenség, hálátlanság, tehetség miatti kihasználtság, hamis érzés, gyűlöltség, kényeztetésvágy, tudatalatti nyersesség, túlzott makacsság, keserű csalódás miatti gátlás, félelem az egyedülléttől, szellemi energiák elfecsérlése miatti szorongás, átok miatti érzelmi blokádok, pénztelenség miatti félelem.
Mentális okai:elfojtott szellemi becsvágy, teljes akaratgyengeség, kiállhatatlanság tévhite, önkifejezés hiány, spirituális romlottság, szellemi válság, átok miatti szellemi kiégettség, negatív beállítottság, kishitűség.
Izomsorvadás
Az agynak, a gerincvelőnek, a perifériás idegi rostoknak vagy magának az izomnak bizonyos sérülései, valamint egyes gyógyszerek és a mozgáshiány izomsorvadáshoz vezethetnek, amely egyes izomrostok akaratlan rángásaival jelentkezik.
Lelki okai:szemérmetlenség, hazardírozás, tárgyakhoz kötődés, elfojtott elveszettség érzés, biztonság elvesztése miatti félelem, ártószándék miatti közösségellenes magatartás, félelem miatti pánikba esettség, kilátástalan helyzet miatti szenvedés, szeméremsértés miatti félelem, rosszkívánság miatti gyötrelem.
Mentális okai:én-tudattal ellentétes viselkedési minták, elérhetetlen ideál, rossz tapasztalat, munkatárs befeketítése, csalárdság miatti bűntudat.
Izomszakadás
Zúzódások, baleset vagy akaratlan, nagy megterhelés, az izom túlnyújtása miatti – az érintett területen fájdalmas besüppedéssel, dudor kialakulásával jelentkező – izomrostszakadás következményeként a kötőszövetes lemez alatt lévő izomvérzés szabad szemmel nem érzékelhető.
Lelki okai:szorongás, elszörnyedés, más érzelmeivel játszás, túlzott anyagi igények, tudatalatti érdektelenség, túlzott elveszettség érzés.
Mentális okai:hazug látszatkeresés, szellemi nyomorúság, melléfogás, merev gondolkodás, döntésképtelenség, más önérzetébe gázolás.
Izomtömegvesztés
Izomsérülés, tartós ágynyugalom, mozdulatlanság, idegi sérülések, neuropathia, diabéteszes neuropátia, alkohol okozta neuropátia, gerincvelő-elfajulás, rheumatoid arthritis, Duchenne-féle izomsorvadás, tenyéralagút- szindróma, krónikus fertőzések, tuberkulózis, edzésről leállás, öregedés, arthritis, ízületi sérülések, ízületi gyulladás, végtagbénulás, gerincvelő-sérülés, myopathia, alultápláltság, alkoholizmus, kábítószer és gyógyszerek okozhatnak izomtömegvesztést.
Lelki okai:lelki kötelékmentességre törekvés, elfojtott bűnöző hajlam, kalandorkodás.
Mentális okai:fiatalkori szexuális visszaélések miatti bűntudat, saját akarat figyelmen kívül hagyása.
Izomzúzódás
Hegyes, éles, sima tárgyak okozta ütések miatt kialakuló izomzúzódás során az izomrostok között vérömleny keletkezik; azonnal jelentkező erős fájdalom, és akadályozott mozgás jellemzi.
Lelki okai:gonosztevés, elfojtott rajongás, közösségnek megfelelni akarás miatti szorongás.
Mentális okai:gyermek cserbenhagyása miatti bűntudat, valóságtól elrugaszkodottság, mentális merevség.
Késmárki László:Test-lélek szótár A betegségek lelki, mentális és karmikus okai Ankh Kiadó 2017.
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL
CSATLAKOZZ NAPI ÚTMUTATÁS CSOPORTUNKHOZ ITT