Az angyalok ma a spirituális fejlődésedről üzennek, és azt kérik, szánj időt a lelked valódi vágyainak megismerésére! Olyan támogató energia van jelen a térben, amely segíti a lélek tisztulását, emelkedését és a teremtést.
Ma és holnap angyalaink egyaránt erőteljes hatást gyakorolnak az emberek érzelmi-lelki folyamataira, és persze feladatokat is adnak.
Alapvetően az egész hét arról szólt, hogyan tudjuk emelni és gyógyítani az érzelmeinket, a lelki minőségeinket és a kapcsolatainkat. Ez a folyamat még most is tart, és új lendületet kap, erős fénnyel, azaz energiával támogat minden olyan törekvést, amely az érzelmi-lelki célok megvalósítását szorgalmazza.
Most nem csak az álmok szövögetése a feladat, hanem az, hogy ráláss, miként megvalósítható az életedben egy vágyott állapot megtapasztalása. Most nem arról van szó csupán, hogy azon ábrándozol, hogy “de jó lenne boldognak, szerelmesnek, elégedettnek, teljesnek lenni…!” Most arról kaphatsz információkat, hogy ez miként érhető el számodra! Egyértelműen itt a megtisztulás lehetősége mindattól, ami eddig beszennyezte, eltakarta a lelked mélyen megbújó valódi igazságait, és a spirituális lényed csodás teljességét.
Használd ki ezt a napot arra, hogy magadba mélyedj, hogy legalább egy kis időt egyedül tölts, hogy meditálj vagy imádkozz! Minimális időbefektetéssel nagy nyereséget érhetsz el most a spirituális fejlődésed útján! A teremtő erő is veled van most, így akár egy teremtő meditációt, manifesztációs gyakorlatot vagy rítust is érdemes most beiktatni. Most könnyebben és gyorsabban megjelenhet a fizikai valóságodban az, amit szeretnél bevonzani.
Ne feledd, Isten a teremtő, Te – hozzá kapcsolódva – társteremtője vagy a folyamataidnak! Kérd tehát az Ő segítségét, és azt, hogy minden, amire vágysz, a legjobb úton-módon érkezzen meg hozzád, összhangban a lélekutaddal, életfeladatoddal! A teremtésben való aktív és hatásos részvételed kulcsa az érzelmeidben rejlik, így legalább annyit tegyél ma meg, hogy beleérzel minden megvalósítani vágyott tervedbe és ötletedbe úgy, mintha már megtörtént volna! Engedd át magad annak a sok csodás érzésnek, mert ebből az állapotodból a térbe kirezgő energia fogja bevonzani a fizikai valóságodba is mindazt, amit elképzeltél!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!
Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:
kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL