Bibliai üzenet: Bízz Istenben és hagyd, hogy a saját elképzelése szerint cselekedjen

Istenben 1024x640 - Bibliai üzenet: Bízz Istenben és hagyd, hogy a saját elképzelése szerint cselekedjen

A Királyok második könyvének 5. fejezetében olvashatjuk egy Naamán nevezetű ember történetét. Ő volt aszíriai hadsereg vezére, nagy befolyással bírt, ámde leprás volt. Egy nap a felesége kis szolgálóleánya azt mondta, hogy Naamánnak Izraelbe kellene utaznia, ahol találkozhatna Elizeus prófétával, aki imádkozna érte és Naamán meggyógyulna.

Naamán megfogadta a tanácsot és elutazott a távoli Izraelbe. Azonban, amikor megérkezett Elizeus házához, nem a próféta nyitott neki ajtót, hanem a követét küldte ezzel az üzenettel: „Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested!” (2 Királyok 5:10)

Naamán megsértődött azon, hogy Elizeus még arra sem vette a fáradságot, hogy üdvözölje, pedig ő igen hosszú utat tett meg. Ráadásul a Jordán folyóban sem akart megfürdeni, mert koszos volt.

„Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyógyít a bélpoklosságból” (11. vers).

„Én azt gondoltam” – Naamánnak ezek a szavai majdnem visszatartották őt a várva-várt csodától. Megvolt a saját elképzelése arról, hogyan fognak történni a dolgok. Azt hiszem, mindnyájan jártunk már ebben a cipőben…

Naamán szolgái így szóltak hozzá: „Atyám, ha a próféta valami nagyot parancsolt volna, azt is megtetted volna. Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz” (13. vers). Erre Naamán beadta a derekát.

Sokan vagyunk most is úgy, hogy nem éljük meg a legjobbat, amit Isten készített számunkra, mert máshogy történtek a dolgok, mint ahogy azt mi elképzeltük. „Én azt gondoltam,” hogy én szülöm a gyermekeimet, nem pedig örökbe fogadom őket. „Én azt gondoltam,” hogy kezelés nélkül meggyógyulok. „Én azt gondoltam,” hogy megkapom az előléptetést. „Én azt gondoltam,” hogy… ettől leszek áldott. Nem. Nyitottnak kell lennünk és bíznunk abban, amit Isten mond.

Ha visszatekintek, nekem is sok „Én azt gondoltam volt az életemben. Azonban, a közös nevező minden egyes „Én azt gondoltam” esetében az, hogy Isten terve mindig sokkal jobb volt, mint az enyém.

Bármilyen körülmények között vagy is, bízz Istenben, és hagyd, hogy a saját elképzelése szerint cselekedjen. Nem mindig érthetjük Őt. Lehet, hogy nem úgy lesz, ahogy elképzeltük, de mindig a legjobbat akarja számunkra. Az Ő útjai mindig magasabbak, mint a mi útjaink. Bízz Benne!

Joel Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu


———-> MA REGGELI ANGYALI ÜZENETET ITT OLVASHATOD EL <———-


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL