Január 31 „kék” hold, „vérhold”, szuperhold: Gyökeres változások

150 évvel ezelőtt fordult elő utoljára, hogy ez a 3 égi jelenség együtt volt jelen: a „kék” hold, a „vérhold”, illetve a szuperhold.

A telihold a lehető legközelebb van a Földhöz, ezt nevezzük szuperholdnak.

Ráadásul januárban másodszor lesz a telihold látható az égen (január 1 és 31), ezt az eseményt nevezik “kék hold”nak.

“Sőt, január 31-én teljes holdfogyatkozást is lesz, igaz, a folyamat már azelőtt megindul majd, hogy hazánk felett felkelne az égitest. Holdfogyatkozáskor az objektum látszólag narancsvörössé válik a földi légkörön átszűrődő fény miatt. Az eseményt emiatt angolul sokszor „blood moon”-nak, azaz „vérholdnak” nevezik.” (24.hu)

A január 31-i telihold brutálisan erős energiákat hoz magával, ez érezhető volt az elmúlt napokban is. Sajnos rengetegen hagyták itt a Földet, sok ember adta fel a küzdelmet.




A jelenben működő energiák sokak számára vízválasztók lehetnek. Dönteni kell: vagy úszunk, vagy elsüllyedünk. Nincs középút!

Az idei évben nyilvánvalóvá válik, kit milyen fából faragtak. Eljött a nagy felemelkedések és a nagy bukások ideje. Ki mit vetett, azt fogja learatni.

Egyet tudj: Senki nem ítélkezik feletted! A saját lelkiismereted a bírád. Ideje levetni az egó páncéljait, és szembenézni azzal, akik valójában vagyunk. Fel kell ismerni, hogy felelősséggel tartozunk a döntéseinkért. Hogy nem hibáztathatunk senkit és semmit azért, ahol jelenleg tartunk. Hiszen olyan régóta tudjuk, hogy változtatni kell.

Nem  a változás a fájdalmas, hanem egy olyan helyzetbe ragadni, ami folyamatos boldogtalanságban tart. Mikor leszel végre fontos önmagad számára? Mikor hagyod abba az önsajnálatot és kezdesz el élni? Hidd el, ez egy remek alkalom. Bármi, amibe most belefogsz, óriási erővel fog hatni. Leteheted egy boldog jövő alapjait, ha most mersz másként dönteni. Olyan ez, mintha kaptál volna egy hatalmas esélyt a sorstól. A változással önmagadat ajándékozod meg!

Aki továbbra is süllyed lefelé, észre fogja venni, hogy nincs mibe kapaszkodnia… Senki másra nem számíthat, mint Önmagára. Újra megkérdezi a sors: Úszol vagy elsüllyedsz? Ezt üzeni Neked a januári szuperhold!

Mohácsi Viktória engedélyével közzétéve (https://elozoeletek.blogspot.hu)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL

Lájkold az  oldalunkat  Facebookon: NAPI ÚTMUTATÁS

CSATLAKOZZ NAPI ÚTMUTATÁS CSOPORTUNKHOZ ITT