Ebben segítik gyógyulásod az arkangyalok

Ebben segítik gyógyulásod az arkangyalok

Az angyali nevek hatása

  Az arkangyalok nevei az univerzális tudat olyan gondolatmintái, melyek Isten teljhatalmának kvantitatív erőit és kvalitatív tulajdonságait, képességeit, erényeit együtt tartalmazzák. Ha neveiket megfelelő szentséggel elgondoljuk, belélegezzük és kilélegezzük, kimondjuk és leírjuk, kéztartással, testtartással megtestesítjük, akkor fénytesteinket harmonizálva, aktiválva együttrezeghetünk az Isteni Gondviselés univerzális hullámformáival.
  A név kimondott hangja fénytesteinken keresztül a tudat megfelelő regisztereit az analógiában szereplő szervekre, testrészekre irányítva fejti ki gyógyító hatását. Így testünk végtagjaihoz, szerveihez – a megfelelő kiejtési technika ismeretében – éppúgy szólhatunk, mint a velük analógiában álló bolygókhoz, angyali lényekhez, isteni őseszmékhez. A név egyes hangjainak rezegtetésével gyógyító energiát juttathatunk sejtjeinkhez, és felébreszthetjük bennük azt a létezésünk mögötti információs mintát, amely a Kozmikus Tudat Első Rezgése, a Teremtő Ige óta minden teremtményben azonosan kódolt.

Nevük hangzóinak csendes intonálása (ima) vagy éneklése (összekötve a be-és kilégzés ritmusával) újrateremti a szellem, a lélek és a test összhangját, valamint újrastrukturálja a fénytesteket a mentális és asztrális erőközpontokon keresztül. A harmonikus hangrezgések átprogramozzák a tudattalant és a tudatalattit, átkódolják a DNS-t, magasabb tudatállapotba juttatnak, gyors ütemű spirituális megértésekhez vezetnek, s kiszélesítik az ember teremtő potenciáljának határát.
  

Az arkangyalgyógyászat praxisa

  1. A gyakorlatot nagyobb terpeszbe állva végezzük. Felemelt karjainkat – a lábunkhoz hasonló méretű háromszöget formálva – fohászkodva tárjuk szét!

  2. Tisztítsuk meg magunkat a negatív gondolatoktól! Ne gondoljunk semmire!

  3. Válasszuk ki a betegségünket kedvezően befolyásoló arkangyalt!

  4. Nyissuk meg talp-és tenyércsakráinkat az univerzumból áradó harmonizáló rezgések előtt! Gondolatban adja ki a következő utasítást: Nyitódjanak fel jobb és bal tenyér- és talpcsakráim, és rajtuk keresztül fogadjam be szervem /a beteg testrész megnevezése/ sejtjeibe Haniel arkangyal gyógyító energiáit! Kapjak érdem szerint, gyógyuljak meg minél előbb! Ámen!

  5. Vegyünk egy mély lélegzetet!

  6. A nyelésnek nevezett technikával lélegzetünket visszatartva – csak a gégefőt és a nyelvet mozgatva – mondjuk ki az angyal nevét /nevének egyes szótagjait azonos időtartamig rezegtetve; pl. HHaa-nnii-eell/.

  7. Ismételjünk! Egy arkangyali névvel 3 percig foglalkozzunk!

Metatron:

  • a tobozmirigy, a jobb agyfélteke és a látóérzék működési blokkjainak feloldása

  • az étertest, az aura kedvező módosítása

  • a hormonrendszer, a nyirokrendszer és a szervezet folyadékháztartásának beállítása

  • véredények átjárhatóságának biztosítása

  • nyálképződés fokozása

Raziel:

  • a test minden ritmikus funkciójának fokozása /pl. szívritmus/

  • testműködések koordinációja /hipofízis, központi idegrendszer, vérkeringési rendszer, vérnyomás/

  • sejtek oxidációjának fokozódása

Caphkiel:

  • támogatja a test támasztó és tartó funkcióját, megkeményít, elhatárol, összetart /csontrendszer, bőr, fogak, haj, ízületek/

  • a test kalcium-anyagcseréjének szabályozása

  • mozgáskorlátozottságok feloldása

  • a hallás javulása

  • a lép működésének harmonizálása

Cadkiel:

    • a növekedési hormon működésének, a test növekedésének serkentése

    • a máj méregtelenítése

    • a szervezet zsírháztartásának, a zsír szövetekbe építésének serkentése

    • húgysavtermelés fokozása

    • mozgatóidegek, lábak, lábfejizmok, lábujjak, comb-és fenékizomzat működését serkenti




Szamael:

  • az izomrendszer, az alapvető izmok /harántcsíkolt izmok, mimikai izmok, rágóizmok, szemizmok stb./ aktiválása, felépítése, megfeszítése

  • köröm, haj, fogak gyors növekedése

  • a testhőképződés fokozása

  • a vér vastartalmának bővítése, és a vörösvértestek képződésének gyorsítása

  • az epe és a mellékvese feltüzelése

  • a fej aktiválása

Mikhael:

  • a test vitalitásának, az immunrendszernek, a csecsemőmirigy működésének, a szívműködésnek, a vérkeringésnek, a látószerveknek és a napfonatnak aktiválása, erősítése

  • oldja a hátizomzat és a szívizomzat görcseit

  • a nagyagy és a szimpatikus idegrendszer működését serkenti

  • állóképesség növelése

Haniel:

  • a vizelet-kiválasztás szerveinek és a bőrnek szűrése, méregtelenítése

  • az anyagcserének, a hormonháztartásnak, a mirigyek működésének harmonizálása

  • a szervezet sav-lúg kémhatás egyensúlyának fenntartása

  • a hasnyálmirigy inzulintermelésének harmonizálása

  • az agyalap, a hipofízis, a pajzsmirigy, a torok, a mandula, a hangszalagok és a középfül harmonizálása

Rafael:

  • a mozgató idegek, a vegetatív idegrendszer, a légzőszervek tevékenységének összehangolása

  • a vér oxidáció, a gázcsere katalizálása

  • a vállak, karok, a mellizom, a vállizom, az alkarizmok, a kézfejizomzat mozgatása

  • az emésztés folyamatának, a vékonybél és harántvastagbél munkájának harmonizálása

Gabriel:

  • a szervezet folyadékháztartására, a testnedvekre /nyál, gyomorsav, ondó, anyatej/ hat

  • kedvezően befolyásolja a női szervezet működését /vérzés, fogamzás, terhesség, szülés, szoptatás/

  • az agyalapi mirigy, a hypothalamus és a látószervek harmonizálása

  • mentális eredetű betegségek gyógyítása

Szandalphon:

  • a csontrendszer, a fogak, a bőr, a haj megszilárdítása

  • a kalcium-anyagcsere kedvező befolyásolása

  • kihat a lép tevékenységére

  • térdkalács, térdízület, szalagok, inak regenerálása

Késmárki László:Angyali imák és kéztartások Ankh Kiadó 2015.


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL

Lájkold az  oldalunkat  Facebookon: NAPI ÚTMUTATÁS

CSATLAKOZZ NAPI ÚTMUTATÁS CSOPORTUNKHOZ ITT

Mennyire tetszett amit olvastál?

Kattints a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazat állása: 0

Legyél Te az első, aki értékeli a posztot!

Mivel hasznosnak találtad ezt a bejegyzést...

Kövess a közösségi médiában is!

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a poszt!

Tegyük jobbá ezt a posztot!

Hogyan lehetnénk jobbak?