Az angyalok ma az érzelmekről üzennek Neked, amelyeknek most kiemelt szerep jut. Ezen a hétvégén, sőt, még hétfőn is sokkal érzelmesebb lehetsz, mint általában.
Most még a nagyon vastag falak is omladozni kezdenek azok körül, akik tudatos döntésekkel fojtották el a valódi érzéseiket, mert azt gondolták, ez biztonságosabb számukra. Most több igényed lehet a lelkizésre, és hasznos, ha olyanok társaságában vagy, akik igazán közel állnak Hozzád. Jobban teszed, ha ezt a hétvégét csendes visszavonulásban, vagy szűkebb, szeretetteli társaságban töltöd.
Az érzelmeid árulnak el a legtöbbet Rólad. Éppen ezért, ha az a típusú ember vagy, aki minden igyekezetével kordában akarja tartani az érzelmeit, és inkább a racionális gondolatok és az azokon alapuló logikus döntések mentén éli az életét, most lehet, hogy meginogsz… Mert ami ott rezeg a lélek mélyén, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni! Az elmúlt időszak erős energiáiban lezajlott (és sokak számára most is történő) változások bizony érzelmi hullámvasútra ültette az emberek többségét. Ha van valami, amit talán eddig magadnak sem ismertél be, mert az őszinteség és a felvállalás napjaiban is minden energiádat az ellenállásba tetted, akkor most újra jön a feladat.
Van, aki számára arra ad lehetőséget a mai nap, hogy megszabaduljon egy káros szenvedélytől, és például abbahagyja a dohányzást. Van, akinek egy – már meghozott – döntés nyomán történik meg valamilyen helyzet, valamihez, vagy valakihez ragaszkodás elengedése. És van,akinek ez a nap arról szól, hogyan engedje el a korlátozó mintáit, a gátló gondolatait és az érzelmeitől való elzárkózásának állapotát.
Azok számára, akik most nyugalmasabb, drámáktól és gyökeres átalakulástól mentes időszakot élnek (mert időben léptek, cselekedtek annak idején), a hétvége a szeretetteli, családi fényképnézegetős, összebújós, romantikus időszakot hoz.
A hétvégén minden tevékenység hasznos lehet, legyen szó akár a függönyök kimosásáról, akár wellnessről, akár csónakázásról a tavon. Jó alkalom ez a lakás csinosítgatására, de semmiképpen nem alkalmas már megerőtető fizikai tevékenyésgekre. Most a tervezős, precíz munkába sem érdemes belefogni, és a tanulás is nehezebben megy. Amire érdemes még figyelni, hogy ne süllyedj bele az önsajnálatba, és ne bűntudat-keltéssel vagy duzzogással akard kicsikarni a szeretetet és a figyelmet.
Hívd ma segítségül Jeremiel arkangyant, és kérd, hogy támogasson a valódi érzelmeid megélésében, kérj ehhez Mihálytól bátorságot, és Rafaeltől pedig azt, hogy mindeközben történjen meg a testi-lelki gyógyulásod!
Szeretetteli napokat kívánok Neked!
Boldogság teremtés – pozitív gondolatok meditáció 60 perces
Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!
Pozitív energiával feltöltő, tisztító tibeti hangtál zene 10 perc
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Ez a zene 20 perc alatt feltölt pozitív energiával és levezeti a nap során felgyülemlett stresszt. Tökéletes elalvást segítő tenger hullámzással.
Nyugtató, 15 perces csakra hangoló meditáció, bármikor a nap folyamán ha szükséged van rá:
A Tibeti hangtál rezgései megszabadítanak Téged és az otthonodat a negatív energiáktól és feltölt pozitív energiával ?
Hasonló meditációs zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL