Talán a Te életedbe is megjelent egy olyan ember, aki megváltoztatott mindent. Jött, és általa más emberré váltál. Bár meggyőződésem, hogy talán pont ekkor találtál Önmagadra. A szívcsakra feléledt, és boldogság érzése költözött minden sejtedbe. Ha ezzel a csodával együtt megjelenik Benned a félelem érzése attól, hogy mi van ha elveszíted, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy így is lesz. Nem azért, mert a sors kegyetlen. Nem is azért, mert egy brutális szenvedős sorsot írtál meg magadnak.
Mindez azért van, mert amitől félünk, még nem értettük meg. Ha félünk az elengedéstől, akkor ad az élet olyan helyzeteket, melyben megtanulhatod az elengedést. Ezeket a nehéz leckéket mindig a lélektársak tanítják nekünk. Nyilván csak az képes rá, akihez lélekben kötődünk. Akihez semmi nem fűz, azt nem kell megtanulni elengedni.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy többé nem lesz vele kapcsolatom. Nem azt jelenti, hogy megszűnik az érzés a szívemben. Nem azt jelenti, hogy semleges lesz számomra.
Elengedni a függéseket kell. Elfogadni, hogy szeretni fogom őt, bármi is történik, de nem ragaszkodom ahhoz, hogy csak vele lehetek boldog. Hiszen ez nem így van.
Bízni kell a sorsban és a felsőbb tudatosságodban. Hinned kell abban, hogy minden esemény a javadat szolgálja, és amikor itt lesz az ideje, kiteljesedett szerelemben fogsz élni.
Ezt a hitet megszerezni nekem több évembe került. De megérte.
Rengeteg idő kellett ahhoz, hogy elhiggyem, jár nekem a boldogság. Ki kellett irtanom az összes örökölt családmintát.
S amikor már eléggé megtaposott az élet, akkor azt mondtam, hogy elég volt! Mostantól semmihez nem ragaszkodom, én bízom az isteni gondviselésben, történjen az, aminek történnie kell. Nem akarom irányítani a sorsot. Én nem szólhatok bele más emberek szabad akaratába, nem erőszakolhatom a szeretetem senkire.
És láss csodát, órák múlva megérkezett az életembe a párom. Nem azok az emberek, akikhez előtte ragaszkodtam, hanem az IGAZI!
Rá kellett jönnöm, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy a sors nem engedte, hogy együtt legyek velük. Méltó vagyok egy igazán jó életre, valódi szeretetre. Nem csak a kizsákmányolásra.
Persze ezt eleinte nem láttam. Ragaszkodtam az érzéshez a szívemben. Aztán megértettem, hogy amint elkezdett gyógyulni a lelkem, és megnyíltam, meg mertem engedni az érzéseket. De nem mindenki életre szóló társ, aki lángot gyújt bennünk.
Én boldog vagyok, hogy mertem tovább lépni az áldozatszerepből, és elhittem, hogy nem csak plátói vagy hétvégi szerelem jár nekem. Mindig tudtam, hogy létezik valaki, aki nekem tökéletes lesz. És nem illúzió, valóban így van. Semmit nem változtatnék rajta.
És hidd el, amig vannak a másiknak körülményei, amik rombolják az önbecsülésedet, akkor nem alkalmas az idő arra, hogy együtt legyetek. Talán pont azt akarja a sors, hogy végre kiállj magadért.
Ne elégedj meg! Ne állítsd meg az életed senki miatt. Engedd el, aki ranságban tartja a szíved! Ha dolgotok van, akkor úgyis egymásra találtok. Ha nincs, akkor esélyt adsz arra, hogy megérkezzen az Igazi! ❤?
Mohácsi Viktória (https://elozoeletek.blogspot.hu)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL
CSATLAKOZZ NAPI ÚTMUTATÁS CSOPORTUNKHOZ ITT