Néhány hatásos indiai guru-mantra testi és lelki egészségünk védelmére

Az egész univerzum (mikro- és makrokozmikus szinten) különböző hullámhosszúságú, frekvenciájú, rezgő, végtelenül kis szubatomi energiákból áll.

Ezek alapján az őshangból kiinduló, mozgásban lévő energia (interdimenzionális rezgések), nem pedig az anyag és a részecskék a kozmosz építőkövei.

A bölcsek a mantrát tartják a Nada (őshang keltette rezgő vákuum) legtisztább megnyilvánulási formájának.

A hang gyakorolja a legerősebb és legfinomabb hatást a környezetre, az ember-univerzum durva- és finomanyagi testeire, ami annak köszönhető, hogy a Nada megnyilvánulása az éter, amely túlmutat téren és időn.

Guru-mantrák

A guru-mantra – amit a Mester ad tanítványának – egy csoport vagy Mester által évekig ismételt „bejáratott”, egy bizonyos célra hatásossá tett szó, kifejezés, mondat, amely a mindig ugyanazon módon elvégzett kiejtési, kántá- lási, éneklési, testtartásbeli rituálék során évek, évszázadok alatt felgyűlt akarat-töltetet a gyakorló fénytesteiben dinamizálja.

A guru-mantrák kiejtését a lélegzetvételhez szokták igazítani, mégpedig úgy, hogy minden egyes szavának rezegtetési időtartama egy levegővételnyi idő (azaz egy ki- és belégzés) legyen.

Most bemutatunk 6 guru-mantrát és a velük való gyógyítás praxisát:

A gyógyító erő fokozásának mantrája

Mantra: hrím.

Helyezkedjen el törökülésben, lótuszülésben (ha ez nehézséget okoz, széken ülve is végezheti a gyakorlatot)! Tenyerek a térden helyezkednek el! A mantrázás előtt üresítse ki a tudatát, majd a mantrát mély belégzés után 13-szer zengesse!

A mantrát így rezegtesse: hhhrrrííímmm.

Javallat: teremtő és gyógyító erő; növeli a magnetikus energiát; növeli a szeretet és a vonzás energiáit;a lélek mantrája.

Naponta 2-szer is végezhető.

A prána uralásának mantrája

Mantra:krím.

Helyezkedjen el törökülésben, lótuszülésben (ha ez nehézséget okoz, széken ülve is végezheti a gyakorlatot)! Tenyerek a térden helyezkednek el! A mantrázás előtt üresítse ki a tudatát, majd a mantrát mély belégzés után 13-szer zengesse!

A mantrát így rezegtesse: krrrííímmm.

Javallat:serkenti az alsó csakrákat;megtisztítja az éterikus testet;elérhető általa a kundalini ébresztése, 3.szem megnyitása; fokozza a szellemi energiákat.

Erős mantra -Heti 1-2 alkalommal használja!

A belső tűz mantrája

Mantra: hum.

Helyezkedjen el törökülésben, lótuszülésben (ha ez nehézséget okoz, széken ülve is végezheti a gyakorlatot)! Tenyerek a térden helyezkednek el! A mantrázás előtt üresítse ki a tudatát, majd a mantrát mély belégzés után 13-szer zengesse!

A mantrát így rezegtesse: hhhuuummm.

Javallat: fokozza a belső tüzet (hőt termel, emeli a testhőmérsékletet), a vitalitást;szenvedélyessé tesz; elpusztít minden negativitást (éterikus és asztrális szinten);segíti a megtisztulást, a lelki alkímiát.

Heti 2 alkalommal használja!

A szépség és a szeretet mantrája

Mantra:srím.

Helyezkedjen el törökülésben, lótuszülésben (ha ez nehézséget okoz, széken ülve is végezheti a gyakorlatot)! Tenyerek a térden helyezkednek el! A mantrázás előtt üresítse ki a tudatát, majd a mantrát mély belégzés után 13-szer zengesse!

A mantrát így rezegtesse: ssrríímm.

Javallat: a szeretet, az öröm, a szépség és az odaadás mantrája; hitet, állhatatosságot biztosít;elárasztja az érzelmi testet (majd az érzékeket) az isteni szépséggel és örömmel.

Naponta 1-szer végezheti a gyakorlatot!

Az egészség mantrája

Mantra: óm hrím krím hum srím.

Helyezkedjen el törökülésben, lótuszülésben (ha ez nehézséget okoz, széken ülve is végezheti a gyakorlatot)! Tenyerek a térden helyezkednek el! A mantrázás előtt üresítse ki a tudatát, majd a mantrát mély belégzés után 13-szer zengesse!

A mantrát így rezegtesse: óm hrím krím hum srím.

Javallat: támogatja az egészséget, a termékenységet. Rendszeres használata fiatalos megjelenést biztosít.

Heti 2 alkalommal használja!

Az öngyógyító folyamatok beindításának mantrája

Mantra: óm éim hrím, klimm csamundájé vidzsája.

Helyezkedjen el törökülésben, lótuszülésben (ha ez nehézséget okoz, széken ülve is végezheti a gyakorlatot)! Tenyerek a térden helyezkednek el! A mantrázás előtt üresítse ki a tudatát, majd a mantrát mély belégzés után 13-szer zengesse!

A mantrát így rezegtesse: óm éim hrím, klimm csamundájé vidzsája.

Javallat: betegség esetén beindítja az öngyógyító folyamatokat; egyesíti a fej, a köldök és a gerincoszlop erőit, valamint az őselemek erőit.

Naponta 1-2 alkalommal végezheti (betegség esetén lehet 2-3-szor is; az egészség fenntartása érdekében elég napi 1-szer).

Forrás: Késmárki László: Nadi-jóga A gyógyító prána Ankh kiadó 2017.


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL