Az elmúlt hónapokban sok olyan esemény történt, melyben lemérhettük, hol vannak a határaink, és hogyan is állunk magunkkal éppen. Alázatra és türelemre volt szükség, főként önmagunk felé.
Ami elromolhatott, el is romlott. Most tiszta helyzeteket kell teremtenünk minden téren. Meg kell szabadulni a régi, elnyűtt energiáktól. Rengeteg apró bosszúság érheti az embereket, melyen le tudják mérni azt, mennyit fejlődtek, változtak az utóbbi időben.
Bízz végre abban, hogy szíved mutatja a helyes utat! Régóta tudod, hogy egy óriási változásra van szükség az életedben, mégis kételkedsz intuíciódban. Add át kételyeidet az angyaloknak, hogy megfényesíthessék gondolataidat.
Az éjszakai tisztulások egyre fokozódnak, így egyszerre több témában lehetnek összefüggéstelen álmaink. Többször felébredhetünk az éjszaka során, és mintha nem tudnánk, hol vagyunk, bizonytalanul próbálunk visszatérni magunkhoz. Érezhetjük, mintha nem lennénk teljesen önmagunk.
Választódnak le azon részeink, amik a múlt rabságában tartottak minket. Amikhez annyira ragaszkodunk. Hiszen megszoktuk már a szenvedést. Nehéz az elengedés, és azt érezzük, kiüresedünk. Félünk a teljesen újtól.
Nehéz kezelni ezt a szélsőségekkel teli időszakot. De ahhoz, hogy változzon a világunk, először paradox módon el kell fogadnunk a helyzetünket. Minden érzésünket, gondolatunkat fogadjuk el, akkor is, ha túl sötétnek gondoljuk őket. Ők is hozzánk tartoznak. Ha harcolunk ellenük, nem tudjuk megszelidíteni őket.
Ha az elfogadás megvan, akkor léphetünk tovább az új felé, a változás felé. Nagyon fontos, hogy Te dönts most az életedről. Merj a szívedre hallgatni! Mindegy, mit várnak el Tőled, és mások milyennek látnak. Csak Te tudhatod, mi a jó Neked! Bármit is követeljenek Tőled, nem kell igent mondanod. És nem kell bűnösnek érezned magad, ha nem mások elvárásai szerint éled az életed. A célokat most saját igényeid és érzéseid szerint jelöld ki.
Ha vannak életednek olyan területein, melyeken tudod, hogy változtatni kellene, de még mindig nem tettél felé lépéseket, az élet egyre drasztikusabb figyelmeztetéseket küld majd Neked. Minél inkább ellenállsz, annál fájdalmasabb a változás.
Új lehetőségek akkor jönnek, ha nem félsz elengedni a régit. Amíg nem adsz helyet az újnak, addig a múlt kísért újra meg újra, mindig ugyanazt a régi lemezt játszva. Nem váhatsz változást, ha nem vagy hajlandó elengedni a múltat.
Az angyalok visszatérő jelleggel arra emlékeztetnek, hogy mindig rendelkezésedre állnak, de csak akkor segíthetnek, ha kéred őket. Tiszteletben tartják a szabad akaratodat. Arra várnak, hogy Te hozd meg a döntéseket. Megoldhatod a problémáid egyedül is, de igénybe veheted a segítséget is. Rajtad múlik minden.
Fontos, hogy arra összpontosíts, ami előtted áll, ahelyett, hogy azon aggódnál, amit nem engedsz el. Ismeretlen vizekre evezel, így hát természetes, ha kicsit bizonytalannak érzed magad.
Bízz végre magadban, ne kapaszkodj a múltba, akkor beléphetsz végre a jövő kapuján. És ne feledd! Az angyalok melletted vannak, és mindenben támogatnak és segítenek, ha kéred!
Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!
Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:
kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL