Jézus üzenete a mai napra: Így kezeld jól, ha megpróbálnak kimozdítani a nyugalmadból

jézus11 - Jézus üzenete a mai napra: Így kezeld jól, ha megpróbálnak kimozdítani a nyugalmadból

Jézus üzenete a mai napra: Így kezeld jól, ha megpróbálnak kimozdítani a nyugalmadból

Márk evangéliumának 4. fejezetében olvasunk a tanítványokról, akiket a viharos tó közepén egy hajóban teljesen magával ragadott a félelem.

Végül arra jutottak, hogy felébresztik a békésen alvó Jézust:

“Mester, Mester, ébredj fel! Mindjárt meghalunk!” Jézus felkelt, parancsolt a viharnak és abban a pillanatban mindent átjárt a nyugalom.

Érdekes megjegyezni, hogy ezek a tanítványok látták Jézust, amint meggyógyította a bénát, a leprást és látták számos csodáját is. Azt gondolhatnánk, hogy mivel látták a csodáit, és mivel Jézus maga mondta nekik, hogy ?menjünk át a tó másik oldalára?, elhitték, hogy ez sikerülni is fog. Azonban a kétség és a félelem belopódzott a hajóba. A tanítványok bepánikoltak és felkeltették Jézust.

A tanítványokhoz hasonlóan, mindig lesznek olyan emberek, akik megpróbálnak kimozdítani minket a nyugalomból. Lehet, hogy jó emberek, lehet, hogy jót akarnak, de hajlamosak a negatívumokra koncentrálni, felfújni a dolgokat és mindent krízishelyzetként kezelni.

Ha hagyod, akkor ki fogják hozni belőled az aggódást és a félelmet. A sarkadra kell állnod és ellenállni nekik: „Én a nyugalmat választom. Ne ébressz fel az aggodalmaddal, a félelmeddel; ne ébressz fel a kételkedéseddel, hitetlenségeddel. Tudom, hogy még mindig Isten ül a trónon. Ő vitt át a múlton, és Ő fog keresztülvinni ezen a helyzeten is.

Az élet viharaihoz való hozzáállásunk befolyásolja a körülöttünk lévők válaszát. Ha Jézus páni félelemmel ébredt volna, „Oh, te jó ég! Ez tényleg nagyon durva!”, akkor lehet, hogy a tanítványok ijedtükben kiugrottak volna a hajóból. De mivel Ő nyugodt maradt, nem csak békességet hozott, hanem a körülötte lévő emberek is megnyugodtak.

Ha megőrzöd a nyugalmadat, akkor a családod is békésebb lesz. Amikor szilárd, következetes és jókedvű tudsz maradni a körülmények ellenére, mert Isten békessége lakozik a szívedben, akkor békességet hozol a környezetedre is.

„Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: “Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.” (Márk 4:39)

Joel Osteen Atya üzenete

Magyar fordítás: ahitatok.hu


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!


Pozitív energiával feltöltő, tisztító tibeti hangtál zene 10 perc

Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Egy órás csakra hangoló és gyógyító zene, bármikor a nap folyamán ha szükséged van rá:

Egy órás nyugtató hangfürdő

Ez a zene 20 perc alatt feltölt pozitív energiával és levezeti a nap során felgyülemlett stresszt. Tökéletes elalvást segítő tenger hullámzással.


Nyugtató, 15 perces csakra hangoló meditáció, bármikor a nap folyamán ha szükséged van rá:

A Tibeti hangtál rezgései megszabadítanak Téged és az otthonodat a negatív energiáktól és feltölt pozitív energiával ?


Hasonló meditációs zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt: POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt: TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt: SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt: VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt: ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt: ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt: KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is: ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL