Októberi telihold a Kos jegyében, új karmikus időszak kezdődik!
Az október egy igen erős holdenergiával indul, a hónap első Teliholdja 1-én teljesedik ki a Kos jegyében. A hónap érdekessége, hogy két Telihold lesz, a második Halloween napján, az úgynevezett Kék Hold.
Energetikailag az októberben lesz a legaktívabb hónap, ekkor csúcsosodnak az energiák. Ha már két Telihold van egy hónap alatt, használjuk ki ezt az energiákban gazdag megújulási időszakot. A november szintén a megtisztulással folytatódik, de ekkor már az egyénről a közösségre tevődik a hangsúly.
Az októberi Telihold az eddig árnyékban lévő dolgokat a fényre emeli, vagyis új megvilágításba kerülhetnek az életünk legfontosabb részei. A Kos jegyében lévő Telihold aktiválja a Mars retrográd mozgását, a Mars-Szaturnusz pályát, valamint a Plútót.
Dráma és gyógyító energiák
Ebben az évben leginkább a szenvedélyes érzelmek domináltak, megváltoztak az energiáink, és ez a felfokozott érzelmi hangulatban csak még erősebb lesz. A Kos jegyében lévő Telihold igen drámai hatással indít.
Jobb, ha kerüljük ezeket a feszült, drámai helyzeteket, mert egyáltalán nem a pozitív felemelkedést szolgálják. Ha zavaró tényezők merülnek fel az életünkben, próbáljunk minél tudatosabban cselekedni, hogy megtaláljuk a kiváltó okot, így elkerülhetjük a felesleges drámázást.
A nehézségekkel párhuzamosan gyógyító energiák is lesznek októberben, használjuk ki a lehetőségeket, és változtassuk a fájdalmat hatalommá. Meg fogjuk látni, hogy minden tragédia mögött a fejlődés lehetősége áll. A két Telihold és a közelgő napfogyatkozás megköveteli, hogy energiáinkat a szokásosnál magasabb szinten tartsuk. Ezzel egy olyan karmikus időszak kezdődik el, mely nagyfokú türelmet követel.
A fény felé
Amikor egy új időszakra készülünk, csak türelmesen lovagoljuk meg az új hullámokat. Koncentráljunk a jövőre, és engedjük el a múltba gyökerező mérgező szokásokat. Emlékezzünk arra, hogy erősségünk a közösség egyesített rezgéseiben rejlik, ilyenkor végtelen lehetőségek alakulnak ki.
Ahogy közeledünk a ciklus vége felé, a káosz fokozatosan növekszik, mégis próbáljunk meg a fényre koncentrálni. Az egész bolygó egy óriási változásra készül, legyünk hálásak, és köszönjük meg, hogy részesei lehetünk ennek a csodának.
Az októberi Telihold nagyon ingerlékennyé tehet, de próbáljunk meg egy szebb, derűsebb jövőre koncentrálni. Használjuk ki a Kos harcos energiáit, tisztuljunk meg attól, amire már nincs szükségünk, és készüljünk fel a boldogabb időszakra.
forrás: https://filantropikum.com/oktober-1-telihold-a-kos-jegyeben-uj-karmikus-idoszak-kezdodik/
MINDEN OTTHONBA KELL EGY SZERENCSEHOZÓ INTEGETŐ MACSKA
SEGÍTSÉG IDE KATTINTVA:
Itt a siker és anyagi bőség és Mandalája – fogadd szeretettel és oszd meg!
Hét év szerencse vár, ha a cikk megosztása után gördítesz lejjebb!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!
Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!
Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!
Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT
Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK
Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:
SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT
Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK
Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK
Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK