Napi horoszkóp 2021. augusztus 28. – Érzelmek

zodi - Napi horoszkóp 2021. augusztus 28. – Érzelmek

Napi horoszkóp 2021. augusztus 28. – Érzelmek

Kos – napi horoszkóp

A mai napodat a szenvedélyek hullámzása határozhatja meg, de közben a kreatív éned is nagyon erősen jelen lesz, ami remek inspirációt ad számodra ahhoz, hogy valami újat kezdj az életeddel. Próbáld úgy szervezni a napodat, hogy a külső tényezők minél kevésbé befolyásolják azt a szellemi alkotófolyamatot, amely most benned zajlik.

Bika

Ma az érzelmeid eléggé intenzívek lehetnek ahhoz, hogy mindez közelebb hozzon valakivel, vagy éppen távolabb taszítson valakitől, így nem ártana erősebb kontroll gyakorolnod a kommunikációdban, nehogy olyan folyamatok induljanak el körülötted, melyeket nem szeretnél. Ma felkeltheti a figyelmedet valami új dolog is és könnyen lehet, hogy az elkövetkező napokban sok időt töltesz majd ennek a tanulmányozásával.

Ikrek

Ma egy hír, vagy információ annyira felkelti az érdeklődésedet, hogy elképzelhető, hogy az elkövetkező napok azzal telnek, hogy igyekszel minél többet megtudni a témáról. Mindennek pedig az oka az intuíciód, mely azt súgja neked, hogy valahogy ez a téma fontos lesz a jövőd szempontjából. Hamarosan az is kiderül, miért érzed ezt.

Rák

Ma előfordulhat, hogy egy akciód, amely a pénzügyeiddel kapcsolatos kudarcba fullad, vagy korántsem sikerül úgy, ahogyan eltervezted. Mielőtt azonban végleg lemondanál a lehetőségről, nézz utána még egyszer alaposan a részleteknek. Van ott még valami, amit eddig nem vettél észre és okozója lehet mindennek.

Oroszlán

Ma akkora belső erővel rendelkezel, hogy talán még képes lennél arra is, hogy hegyeket mozgass meg. Elég valószínű, hogy ma olyasmibe is bátran belevágnál, amit amúgy nem kockáztatnál meg, vagy mások lehetetlennek tartanak. Ha úgy látod, sikerre tudod vinni, ne habozz, próbáld meg! Bátraké a szerencse!

Szűz 

Ma egy régmúltban gyökerező emlék kerülhet felszínre, ami nem véletlen és neked sem kellene elsiklani felette. Lehet, hogy egy elvarratlan szál, vagy egy régi becsípődés, amely valahol a tudatalattidban mindig is gátolt a szabad cselekvésben. Vedd elő hát a dolgot, dolgozd fel, ha kell, beszéld át valakivel és szabadulj meg tőle!

Mérleg

Ma kettős hatás érvényesül az életedben. Egyrészt előkerülhet valami, vagy valaki a múltadból és ettől régi emlékek, esetleg feldolgozatlan sérelmek látnak napvilágot, másrészt eléd kerül valami, vagy valaki, aki újdonságot, frissességet hoz az életedbe. Igyekezz hát jól lavírozni ma múlt és jövő között, ne hagyd, hogy visszahúzzon valami olyasmi, aminek már rég feledésbe kellett volna merülnie.

Skorpió

Ma egy beszélgetés során erős kényszert érezhetsz arra, hogy kifejtsd a nézetidet egy közéleti kérdésről, különösen akkor, ha olyan dolgot hallasz, ami nagyon ellenkezik az elveiddel. Jól gondold meg azonban, hogy belenyúlsz-e egy darázsfészekbe, mivel ami onnan kirajzik, az már nem biztos, hogy tetszeni fog neked.

Nyilas

Ma a kíváncsiság és a tudásvágy lesz az, ami hajt, emiatt sok időt tölthetsz olvasással, vagy egy érdekes téma tanulmányozásával. Könnyen lehet az is, hogy ennek során új ismeretségek, lehetséges barátságok is kialakulnak, ami még élvezetesebbé teszi a dolgokat. Nagy dolgok vannak születőben körülötted, izgalmas időszak ez!

Bak

Ma úgy alakulhat, hogy egy fontos ügyben nem csak a felszínt látod meg, hanem betekintést nyersz a dolgok mögöttes részébe is, vagy csak egyszerűen ráérzel a dolgokra. Akárhogy is lesz, igyekezz felhasználni ezt a lehetőséget arra, hogy a saját életedben jobb döntéseket hozz. Ha érted a világ működését, könnyebb a megfelelő utat választani.

Vízöntő

A mai napod különösen szenvedélyesen telhet, ami nem csak a magánéletedben, hanem a munkádban is jelentkezhet, de mindezt a háttérben egy benned bujkáló kétely okozza. Nagy az esély arra, hogy az életed egy új szakasza készül most beindulni, de ebbe az irányba csak akkor szabad továbbmenned, ha szilárdan hiszel a dologban. Fél szívvel ugyanis ezt nem lehet csinálni.

Halak

Ha úgy érzed, hogy amit csinálsz, amivel foglalkozol vagy ahol vagy, az valójában nem is te vagy, akkor dönthetsz úgy, hogy változtatsz a feltételeken. Legyen ma az a nap, amikor nem csak tervezgetsz, hanem konkrétan teszel is azért, hogy változtass a dolgokon magad körül. Hozd ki a legtöbbet a lehetőségeidből!


Csatlakozz a Pozitív Gondolatok közösséghez viberen is!

CSATLAKOZZ ITT VIBER CSOPORTUNKHOZ ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A BEJEGYZÉSEKRŐL!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Gyógyító meditáció, melynek segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. Tarts velem egy virtuális sétára, melynek hatására megtapasztalhatod a belső békét és a nyugalmat. Lazulj el, add át magad a meditációnak és engedd meg sejtjeidnek, hogy energiával töltődjenek fel, és ezáltal hatékonyabb védelmet, támogatást nyújthassanak Neked a mindennapokban!


Gyógyító szöveges meditáció, segítségével beindíthatóak a test öngyógyító folyamatai. A test vagy a lélek betegsége esetén használd minden nap, mert csodákra vagyunk képesek!


Különleges energiákat közvetítő zenékért iratkozz fel a csatornára, és nyomd meg a piros csengőt az értesítésekért itt! KATTINTS IDE!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

ZUGLÓI THAI BOX AKADÉMIA HIVATALOS FACEBOOK OLDALA ITT

ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL